Sátáni játszma - Lost Souls (2000)

0 megjegyzés
Ez az a film, amely az abszolút véletlennek köszönheti, hogy a kezembe került. Van néhány horror és egyéb témájú mozim, és érdekes módon, minél több van belőle, annál nehezebb választani, hogy melyiket is nézzem meg. Jelen boncolgatni-valónkkal is így találkoztam össze, a címe, na hát az aztán semmitmondó, ám mivel a melóhelyre kellett, ahol azért jelentősen megnövekedik a filmek szórakoztatófaktora, mert ott azért kevésbé válogathat az ember, hát bevittem magammal. Sátáni játszma, ez ugye a magyar verziója, csak kissé tanácstalan vagyok, hogy a Lost, vagy a Souls jelenti-e a "sátánit"?
Az bizony benne van a pakliban, hogy jelentős álmosság keríti hatalmába az embert olyan hajnali 4 óra tájban, így a bevezető képsorok és a kissé lassacskán kibontakozó történet okán már néha átúsztam kómába, de tényleg csak olyan másodpercekre, aztán azon vettem észre magam, hogy kezd érdekelni, sőt magával ragadni. Éppen ezért gyorsan kikapcsoltam, és beraktam a lejátszóba a "Sherlock Holmes és a lángoló várost". Azon már nyugodtan aludtam, mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül, nem zavart az a tudat, hogy esetleg lemaradok valamiről. Itthon aztán ebéd közben-után már befejeztem, viszont a Sherlock Holmes-ból egy pillanatra sem emlékszem, de valami azt súgja, hogy nem ért nagy veszteség ezzel.
Már említettem, hogy a műfajon belül igencsak kedvelem a tengereken, óceánokon játszódó történeteket, de az én igazi szerelmem a "démonos-antikrisztusos-ördögös" sztorik. Tudom, ezt makogná minden tizenéves rokkersátánista is, akik dummyborgirt, méjhemet, meg palcsótamást hallgatnak, de esetemben nem valamiféle okkult ál-megszállottság ez. Nem vagyok sátánista (haha, az igazi sátánisták is tagadják!!!) sőt, hívő ember vagyok, még, ha nem is egyházi kereteken belül. Megmagyarázni ugyan különösképpen nem bírom ezt a vonzódásomat, de szerintem a zsáner más szegmenseihez ragaszkodó emberkék sem tudnák maradéktalanul alátámasztani, hogy miért éppen a földönkívülis, vagy a sorozatgyilkosos, netán a zombis témák ragadják meg igazán. Az emberi testet megszálló gonosz erők, vagy az Antikrisztus voltaképpen meg vannak említve a keresztény tanításokban is, ezáltal ha hiszel, akkor ezeket is el kell ismerned valósnak. Persze ez nagy blődség, mert azért nem rettegek ezektől a dolgoktól különösebben, a Biblia nem éppen ezen részével ragadott meg, de azt hiszem a gonosz, sőt a nagybetűs Gonosz bizony igen sok formájában mutatkozik meg az emberiség előtt nap mint nap. Meg ugye részemről nem kifelejtendő, ahogyan 11 évesen éjszakánként majd összeszartam magam (mondom csak majd'!) miután kiolvastam az "Ördögűzőt". Lehet akár ez is indok, nem szeretem magamat analizálni, de tény, hogy elég komoly hatást tett rám a könyv és a témája.
De elég belőlem (SOHA NEM!!!), épülésetekre következzen a történet.
Maya Larkin kislánykorában már átesett egy ördögűzésen, így felnőttként a tanítás mellett hívatásának tekinti az egyháznak a hasonló ügyekben való segítséget, és ezenkívül a Gonosz eljövetelének a jeleit kutatja. Egy családirtó férfi egzorcizációján megdöbbentő részleteket tudhat meg az Antikrisztus érkezéséről, ám ennek ára van: a gyilkos és Maya mentora, Lareaux atya is kómába esik. A megszállt férfi jegyzetei között lelt számkódokat megfejtve megtudja, kinek a testét foglalja el a Sátán, hogy a világot a saját igájába hajthassa. A neve Peter Kelson, bestseller író, aki a sorozatgyilkosok elméjét elemezgető könyveinek köszönhetően híres ember, és keresztény nevelése ellenére ateista, boldog házasságban él, szigorúan a tudomány és a logika embere, mit sem sejtve arról, hogy mire van kiszemelve születése óta. Az ördögűzésen szintén részt vevő Townsend atya radikális módszerhez nyúl: szét akarja durrantani egy estélyen az író fejét pisztolyával, de megakadályozzák, méghozzá úgy, hogy az az életébe kerül. Maya nem hagyja annyiban a dolgot, és megkörnyékezi Kelson-t, majd el is mondja neki a sorsát, de a keményfejű fiatalember természetesen nem hisz neki. Ám különös dolgok esnek meg vele, és tesz néhány olyan felfedezést, amely egyre inkább arra készteti, hogy újra felkeresse a lányt és együtt kezdjenek nyomozásba. Az egész világa összeomlik, és a fekete leves még hátra van:már csak egy napja van hátra, mert 33. születésnapján megtörténik az átalakulás. Mindent megtesznek, hogy a végzetet sikerüljön elodázni, de az viharos gyorsasággal közeledik. 

A film minden különösebb hírverés nélkül került forgalomba az ezredfordulón, nem volt különösebb felhajtás körülötte érdekes módon, annak ellenére, hogy szereplői mind ismert és profi színészek. Forgatókönyvét Pierce Gardner jegyzi, aki ezen kívül íróként nem sok mindent alkotott, direktora pedig Janusz Kaminski, akinek ez volt az első rendezése, ebben a szakmában ő szintén nem különösebben aktív, de olyan filmekben működött közre operatőrként, mint a "Különvélemény", "Indiana Jones és a kristálykoponya királysága", "Amistad" és a "München", valószínűleg nagy spannja lehet Spielberg-nek, no meg "távoli rokona" is. Szinésznőnk, a nagy barna szemű Winona Horowitz, akarom mondani Winona Ryder, akit szerintem nem kell bemutatni, bár nekem magamtól csak az "Alien 4" jut eszembe, de szerepeltették doszt orrba-szájba kismillió filmben, hát szép lenne, ha szarul játszana, bár enyhén fáradtnak tűnik az alakítása. Szimpatikusra sikeredett második főhősünk Ben Chaplin játékában, az események után kissé kullogó Peter Kelson-ként, aki egy idő után már csak sodródik az árral, ahogyan minden összeomlik körülötte. Említeném még John Hurt-öt, aki szintén nagyágyú és felsorolni is sok lenne a szerepeit, nekem leginkább ugye a jó öreg Kane-ként ugrik be, ahogyan a filmtörténelemben elsőként esett áldozatul az alien-eknek.
A cselekmény drámaisága mellé kapunk alapból egy szinte színtelen sötét világot, fojtogató atmoszférával. Néha meg-megállunk egy-egy lényegtelen pillanatnál elidőzve ebben a különleges látásmódban, ezért is tűnt eleinte kissé vontatottnak az egész, de szépen lassan épülget, majd aztán már a felgyorsult események alatt inkább még időt szeretnénk még hőseinknek. A sztori ugyan megesett már jó párszor, alapként természetesen mindenki kórusban mondhatja, hogy Omen, de azért sikerült feldobni és érdekessé tenni, legalábbis engem megragadott, és az ezzel sokszor párhuzamba állított "Stigmatát" szerintem jó pár körrel lehagyja, bár én úgy érzem ez nem valami magas mérce. Minden a helyén volt, de senki ne várjon egy őrült vágtát a Gonosz ellen, inkább nyugodtabb és filozofikusabb, ám nem hiányzik a kellő feszültség és valami nyomasztó fílinggel manipulál. Zenéje ismerős a hasonló alkotásokból, de a mai világban szerintem ez már nem botránkoztathat meg senkit. Most viszont eljött a pillanat, amikor a negatívumot is fel kell vezetnem. Ide sorolhatnám az eleinte kissé lassan csordogáló eseményeket, de mindemellett egy kőkemény pontot jelent mínuszban a befejezés sutasága. Oké, manapság ugye elvárás a csavar a sztorik végére, sokszor felemeltem én is eme blogban a szavam ez ellen, nem kell mindig az a divatos fordulat... De itt egyszerűen itt maradunk katarzis nélkül. Befejeződik, tehát nem lehetne kifogásom, de ha hasonlatban akarnám kifejezni, olyasmi, mintha egy koncerten a zenekar levonulna a végén, és semmi ráadásra nem jönnének elő újra. Súlyos hiba, bár nem teszi feledhetővé az egészet, mégis értetlenül húzzuk fel a szemöldökünket: csak ennyi?
Mindezek ellenére és mindezekért, kap egy történelmi jelentőségű 8,5 pontot, az én nagyszerű ajánlásommal ellátva: meg kell nézni!
UI.: Még annyi szöget ütött a fejembe, hogy a Sátán miért olyan balfasz, hogy előre elárulja, kinek a testét foglalja el? Lúzer.


A szellemek havában - They Wait (2007)

0 megjegyzés
Uwe Boll-on viccelődni már körülbelül olyan kurva unalmas, mint a BIKICSUNÁJ, a SÜN! és Kiszel Tünde szemöldökén való vihogás. Ez a Boll faszi nem egyedülálló ám a maga nemében a szar filmekkel, csak megemlíteném Fred Olen Ray-t, vagy Jancsó Miklóst. Boll mester persze leginkább a kocka-gamer/lamer-eket haragította magára fos játékfeldolgozásaival, a magam részéről nem tartom különbnek a BloodRayne-től mondjuk a többi B-kategóriás fantasztikus filmeket a DinoKrok, vagy a Pterodactyl - Szárnyas gonosz - t, netán a Megalodon, a gyilkos cápát, vagy a Schindler listáját. Uwe most éppen amúgy is valami holokausztos baromságot kíván forgatni, minden bizonnyal újabb egetverő borzalmakat tekinthet meg Auschwitz-ról a tisztelt nagyérdemű, hogy majd néhány év múlva már megtörtént esetként kezeljék. Mint ahogyan tették ezt egy fentebb említett mozival, na nem a Megalodon-ra gondolok.
Tehát itt van ez a neves direktor, de ne riadjunk meg, Kedves Olvasó, jelen alkotásunkban csak mint prodjuszer szerepel, meg amúgy is csak nyugi, én nézek meg Értetek minden huszadrangú ökörséget, hogy aztán elhozzam nektek az Igét. Félre előítéletek! Amúgy is sok lenne már ezekből, miután megtudtam, hogy ráadásul kísértettörténetet nézhetünk meg, már kissé ráncoltam a homlokomat, mert valahogy uncsi már a csontjaikat keresgélő, megszentelt földben megnyugvó szellemek (vagy szellemkislányok) sztorija. Eccer-kéccer-ímmel-ámmal elmegy, de azért túlzásba ne vigyük, na. Aztán megláttam, hogy kóborló és bosszúért sóvárgó lelkünk ázsiai, hát elég morcos lettem. Amúgy is ki mondta, hogy én nem vagyok tele előítéletekkel???!!! Azonban mindennek ellenére megérdemlem a sörömet, meg minden egyebet, mert végighevertem ezt a másfél órát, sós mogyorót és Arany Ászokat tömködve a képembe. Micsoda kurva nagy áldozat, remélem értékelitek! Viszont az alkotók is megérdemelnek irányomból egy finom bocsánatkérést, mert el kell ismernem, annyira nem is volt rossz.
Ernie Barbarash a Kocka harmadik felejthető részéért felelős, mint rendező, vagy a "Hetedik érzék" második részéért (ilyen télleg van???), vagy a "Bedrótozva" című akciófilmért, amely kívül esik az érdeklődési körömön, ezért nem is kommentálom. A forgatókönyvet Trevor Markwart jegyzi, akinek ez az első komolyabb alkotása, kissé összeollózottnak tűnik, bár van benne néhány kellemes meglepetésnek ható egyedi íz is. Jaime King, főhősnőnk alakított többek között a "The Spirit" című marhaságban, meg a "The Tripper"-ben, amely neve ellenére nem nemibetegségről szól, hanem horror-vígjáték, és említésre méltó tőle továbbá a "Véres Valentin 3D"-beli szerepe. Egészen kellemes külsejű a hölgy, és még a színészkedése is egészen meggyőző, ügyesen alakítja a kétségbeesett szülőt, továbbá Sarah-nak hívják, mint szinte minden film hősnőjét. Vagy ez, vagy a Rachel. Láthatjuk még pár percre a jó öreg Michael Biehn-t, akit csak mellékesként említek meg, mint Sarah-n kívüli egyetlen fehér embert és ha nem lett volna ő Kyle Reese vagy Hicks tizedes, hát most baszhatná, mert egy mondatot sem pazaroltam volna rá. Ázsiai szereplőinkkel nem igazán foglalkozom, elnézést, ez nem rasszizmus, de nekem mind ugyanolyan, kivétel persze Bruce Lee, Jackie Chan, Sho Kosughi és még egy páran, no meg az a sok punci a pornófilmekből. Térjünk a lényegre.
Sarah és családja Sanghai-ban élnek, mígnem férje üzenetet nem kap Észak-Amerikából, hogy Raymond bácsikája elhunyt. Ezt meg is tekinthetjük rögtön az elején egyébként, ahogyan egy medvevadászaton valami sokfogú lény kinyírja itet. Összecsomagolnak és gyermekükkel útra kelnek az ottani kínai negyedbe a temetésre. Mint megtudhatjuk, éppen a Szellemek havában járunk, amikor áldozni kell a holtaknak, ételt, italt, pénz, nőt, ja nem, az utolsót azt nem. Sam, Sarah fia különös dolgokat lát, amit más nem. Ez lesz a veszte is: a halott Raymond bácsi (aki mellékállásban halottak csontjait küldte vissza a szülőföldjükre) lepusztult textilgyárában egy fiatal lány kísértetével találkozik, amely után egyszerre csak kómába esik. Anyja pánikba esve kezd nyomozni, vajon mi és miért történhetett gyermekével ez, szerencsére egy öreg kínai gyógyszertáros segít neki a hihetetlen igazságot felfedezni. A múltban borzasztó dolgok történtek, és a halottak segítséget követelnek, viszont a Szellemek Hava már csak napkeltéig tart, és akkor Sam meghal. Sarah versenyt fut az idővel gyermeke életéért, randa családi titkokra bukkanva.
 Kétségtelenül elhasznált panelekből lett építve az egész, a feléig magam is amolyan középszerű kísértetfilmnek tartottam. Tudod, mint a lego házikó: próbálhatsz mást építeni az összetevőkből, de az eredmény úgyis a szokásos lesz. Viszont a történetnek sikerült adni némi egyéni ízt, és ötletesnek tartom az alapokat. Frászt nem fogunk kapni tőle valószínűleg, kissé megfáradt és elcsépelt, aki akar, vagy tud, az próbáljon némi feszültséget érezni, vagy izgalmat, nem garantálom, hogy nincs benne, de engem nemigen vágott meg az éle. Említhetem még a zenét, amely egészen ügyesen sikerült, és a bevezető képsorokat, a medvevadászattal - és erősen pozitív a végén kisülő meglepetés, amely az sztori kulcsa is egyben. Érdekességként megjegyzem, hogy a film kanadai, és tapasztalataim szerint ez rossz ómen. Valamiért nem különösebben sikerednek olyan faszára az onnan érkező alkotások, persze nem a "Váratlan utazás" című sorozatra gondolok, mert az jó, hehe... Vagy csak a sok Sci-Fi Channeles produkció miatt lenne bennem ez az előítélet? A műfajt bizony nem sikerült megreformálniuk, még különösebben maradandót sem hoztak össze, olyan se hús, se hal. Egyszer azonban érdemes megnézni, mert nem igénytelen és gagyi, mindannak ellenére, amit fentebb felsoroltam. Tudom, nem sikerült valami ínycsiklandóra a jellemzés, senki nem fog rohanni a képernyő elé, hogy végigülje, pedig inkább a pozitív irányba billen a mutató. Megy a 10/6, mert ennyit azért megérdemel.

UI: Mellékelt képünk sajnos nem a filmből van, de főhősnőnket ábrázolja, és milyen ember lennék, ha nem osztanám meg férfitársaimmal???!!!

Piranha 3d (2010)

0 megjegyzés
NÉMO NYOMÁBAN
A nyár egyik nagyon várt attrakciója a Joe Dante - féle kultikus Piranha 3d remake. Az eredetit is láttam, a folytatásait szintúgy és ha akkoriban több eszem van, biztos olyanokon merengtem volna a csillagok alatt fekve: vajon ez egy kontra a Spielberg Cápa-filmekre? Mindenesetre rossz érzés maradt bennem ezzel az élőlénnyel kapcsolatban. Egy újabb iszony a fóbia listámon. Bosszúból én meg a latin nevét nem tanultam meg, úgysem tudnám leírni. De, ti is bevallhatjátok (senki nem fog gyávának tartani) nem simogatnátok meg három kívánság reményében. A mostani történetről dióhéjban annyit: a régi divatos katonaikutatósmodósítósizét mellőzve, egy tó alatti barlangrendszerből valami szeizmikus mozgás következtében előkerült halraj hozza ránk a frászt. Különösen üdítő lehet egy ilyen film a nagy meleg elmúltával némi nyárutó ízt csalva ebben a borús őszi időben.
Amerika. Viktória tó. 40 fok árnyékban. Ibiza hangulat. Itt a nyár, fiatalok buliznak, délelőtt 9 óra. Nehéz eldönteni ez már a buli, vagy még az after party. Ők nem sejtik, hogy nemrég kiszabadult pár vérszomjas ponty. Igen, már így az elején és nem a 80. percben. Itt kerül a képbe főszereplőnk Jake (Steven R. McQueen -Vámpírnaplók) a helyi seriff lúzer fia. Neki ez a hely nem a paradicsom, ő egy helyi srác. Valami nagy mázlinak köszönhetően mégis idegenvezetője lehet a környéket kipécéző „nagyon” híres pornófilmes stábnak, Derrick (Jerry O’Connell -Sliders sorozat) főnöksége alatt. Egy igazi fasz hatalmas egóval, saját site-tal és dögös csajokkal. Valahogy a hajóra keveredik Jake volt nője Kelly, még páran a stábból és kiruccannak filmezni a közeli sziklákhoz.
A tóhoz érkezik még egy kis szeizmológus csapat is, feltérképezni a rejtélyes földrengés okait. Ők amilyen gyorsan jöttek, úgy el is haláloznak. Ez van. Nem állhat az egész múvi mókából meg félmeztelen lányokból. Csabexnak lesz mit feltennie a csöcsös blogjára. Szép lassan előkerülnek az eltűnt helybéliek... maradványai. A seriff (Elisabeth Shue) nyomozásba kezd. A fentebb említett kutatók halálakor ,,kifognak” grátisz egy hatalmas piranhát. Szerencsére a helyi halas fickó felismeri a 2 millió évvel ezelőtt kihalt példányt. Nem szeretnék minden dolgot leírni, mert akkor nem lesz meglepi. Azt még muszáj elárulom a fiatalok buliznak ezerrel. Az igazi partiarcok mégis a film vége felé érnek oda amikor megnyit a piranha-étterem.
Több jelenet is van amikor nem látunk semmit a sok vértől :) A halacskák dolgoznak rendesen, csont nem marad szárazon, asszem erre mondják vérfürdő. Nem csak a dögök ontják a vért, az írók is igyekeztek az eluralkodott pánikot mindenféle halálnemmel izgalmasabbá tenni. Hajókarambol egy véletlenül ott kapaszkodó ember buksiján. Elég kemény amikor az egyik táncikáló ribancot ketté vágja egy kábel, arról nem is írva amikor a hajócsavar megskalpol egy csajt. Ezeket csak azért írom le, ha netán valaki nem sejtené mire fizet be, legyen némi fogalma mi vár rá, és a legdurvábbat még nem is említettem.... A készítők igyekeztek megfelelni az elvárásoknak. Az álprűd amcsiknál biztos meg is kapja a legmagasabb korhatárt. Tegyük hozzá joggal.
Az egyetlen jelenet amibe bele tudok kötni az lenne amikor a hőssé avanzsált nyálas képű kutató Rémbóvá változik, (biztos az adrenalin, meg a rendező) és jetskivel elkezdi kimenekíteni az emberkéket, majd 20 méter kaszkadőrködés után beleejti őket a vízbe- ,,ússzatok ki a partra” Ez nem egészen volt világos, majd a nagy életmentés és kötszertekergetés helyett a seriff anyukával tart a fiát menteni. Biztos befutó lehet a mostohaapa szerepre, ha megéri a film végét. Na jó, van még egy dolog, ez a film végi túlzásoknál csücskösödik ki, aki megnézi tudni fogja most mire gondolok.
Az egészet összefoglalva: Alexandre Aja (Magasfeszültség, Tükrök) eddigi munkáira sem lehet sok panasz, az eddig látottakra rátesz még pár lapáttal és bár a történet nem valami fondorlatos semmiképp nem nevezhető vérszegénynek. Picit öncélú és túlzásoktól sem mentes mozi kerekedik ki a végére, de mit vár az ember ha adva vagyon sok száz vérszomjas hal, szórakozni vágyó fiatalok és mi is ezt szeretnénk. Van feszültség, szemet gyönyörködtető idomok és sok víz. Minden együtt egy remek kis nyárvégi Trash mozihoz. Az külön kuriózum, hogy a rendező úr nem átallott egy-két híresebb embert cameóztatni. Így kell méltó remake-et csinálni. Szeretnék még a Balatonban megmártózni és ki tudja, hátha felbukkan egy-két piranha áldozatra várva-a-a, ezért nem merek kevesebb pontot adni.
10/10

The Expendables (2010)

0 megjegyzés
Úgy gondoltam, hogy nem írok erről a filmről, hiszen mostanában ettől lesz hangos az egész internet, méltató és lehúzó kritikák-leírások árasztanak el bennünket tonnaszám, nem győzvén kapkodni a fejünket, és vakarászni: kinek higgyek? Dehát baszok bele, mégiscsak bepötyögöm a meglátásaimat, hiszen a Kedves Olvasó nagyon is kíváncsi az ÉN véleményemre és értékítéletemre, legalábbis a rengeteg rajongói levél alapján, haha. Meg vissza-visszakanyarodnék néha az eredeti felálláshoz, (mert néha el is felejtem), hogy az egész csak egy blogocska, amelyben leírhatjuk egy páran a véleményünket, aztán ha olvassa valaki, akkor olvassa, ha nem, nem. Persze azért nem árt, ha néha belenéztek...
Itt van tehát ez a múvi, amely régóta várva-várt pillanatot foglal keretbe, bár kissé megkésve. A 80'-as 90'-es évek akció és B-kategóriás sztárjai együtt. Megöregedve, kissé ráncosan, néhányuk csak pillanatnyi szereppel, de mégiscsak: egy olyan mozi-álom vált valóra, amit a magamfajta egyszerű, kissé elferdült ízlésű (bár a 90'-es években ez volt a normális, mindenki ezen nőtt fel, nem a "Hangyák a gatyában"-on) filmrajongó nagy örömmel vesz tudomásul. A VHS kazetták nagy szellemei újra itt kísértenek, éppen ezért némi elfogultság fog jelentkezni részemről, előre jelzem.
A 64 éves Sylvester Stallone ( Filmek nagyjából, ki ne ismerné ítet: Rambo-sorozat, Rocky-sorozat, Kobra, Túl a csúcson, Tango és Cash, A Pusztító estébé...) úgy érezte, hogy tartoznak ezzel a filmmel még a rajongóknak, (vagy egyszerűen csak ő tartozott már néhány hitelintézetnek, a lényeg az eredmény), és összekaparta régi vetélytársait, akikkel nem különösebben szívlelték egymást. Legalábbis az akkori bulvárhírek szerint, erősen rivalizáltak egymással. No persze azért ne higgyük azt, hogy Eric Roberts (a lófejű Julia Roberts testvére, továbbá olyan filmek szereplője, mint a Szökevényvonat, Riválisok, Halálos riválisok, Szirénázó halál, A specialista és még sok egyéb...) valaha is komoly riválisa lett volna mondjuk Mickey Rourke-nak (Lásd: Angyalszív, A sárkány éve, 9 és fél 7, Nyerő páros...). Belevágok a sztoriba, amely nem meglepő módon nem követel sok leütést.
Van egy sziget valahol a Mexikói-öbölben, amelyet egy nagyon gonosz diktátor (minden adva van ehhez a gonosz el presidente szerephez; állandó katonai egyenruha, akcentus, és a nélkülözhetetlen barett sapi) irányít, és természetesen őt pedig a jó öreg gonosz ámerikaiak mozgatják a háttérből a kábítószerért. A zsoldoscsapatot felbérelik, hogy ugyan hatoljanak be a kis államba, és öljék meg az El presidente-t. A művelet nem sikerül különösebben, sőt, még összekötőjüket (aki ráadásul maga a tábornok lánya) is otthagyják Vilena-szigetén, mentve saját bőrüket. Barney lelkiismeretfurdalással küszködik a lány miatt, és úgy dönt visszatér, ha kell egyedül. Mindeközben a csapatból kábítószeres őrült viselkedése miatt kidobott emberük árulóvá válik, és nyomra vezeti az Államokban is ellenségeiket. Így már végképp nincs más hátra, mint a szabadítóakció (Rambo ebben kurva jó, amúgy is), amelyben szerencsére vele tartanak társai is, majd egy kisebb háború következik, verekedések, tűzijáték és minden, ami elvárható egy ilyen alkotástól.
Talán nem okoz meglepetést, ha elárulom, nem érdekelnek a fegyverdörrenéssel teli lőporfüstös mozik, kivéve, ha a '80-as 90'-es évek nagyszerű és minden alapot lefektető tesztoszteron-szagú heroikus művei azok. Manapság, mintha kivontak volna minden esszenciális anyagot ebből a műfajból. Nincsenek hősök, csak szereplők, hiányzik a férfiasság, próbálnak némi intellektuális ízt belekeverni, holott a könnyedség hiányzik, az irónia, az egyszerű történetek bája, és a pátosz. Nincsenek már kultikus sztárok, azok az idők már sosem térnek vissza. Illetve most mégis.

Több dolgot is igazán fájlalok. Elsősorban az időzítést. Miért, miért, miért nem lehetett leforgatni ezt a kilencvenes évek közepén? Nem lett volna jobb, sikeresebb? Vagy egyszerűen akkor még elfoglaltak voltak a mostanság kissé mellőzött színészek? Mindent vitt volna a mostanra kissé nyugdíjas sztori. A másik igazi fájdalom az Arnold Schwarzenegger (Huhh, rengeteg nagyszerű és korszakalkotó szerep, Conan, Terminator, Predator, Kommandó, Vörös zsaru, Total Recall...stb...) és Bruce Willis ( Die Hard-széria, Sin City, Ponyvaregény, Az utolsó cserkész...) rövidke cameo-ja. Sajnos az akciófilmek két koronázatlan királya nem vállalta már a filmforgatás maceráit.
Mindettől függetlenül egy igazán remek élménnyel lehetünk gazdagabbak, ha megnézzük. Még talán az ifjabb generáció is, már, ha egy kis időre elfelejtik azt a téveszmét, hogy az ilyen filmekbe a Daniel Craig-ek, meg az Adrian Brody-k valók. A parádés szereposztás, a pörgő akciók és a durva erőszak után mindenki megnyalhatja a tíz ujját. A történet egyszerűsége senkinek ne vegye el a kedvét, és a néha furcsa és lehetetlen akciók sem. A harci koreográfia pontos és villámgyors, nyoma sincs a szinte művészieskedő verekedéseknek, mint régen, így jóval valósághűbbnek tűnik és erőszakosabbnak. Nincs leállás, nincs üresjárat, mint egy körhinta, csak visz és nem szállsz ki belőle, csak ha lejár. Ami kellemes meglepetés: hiányzik belőle a romantikus faszkodás, egymás karjaiba omló szerelmesek a The End felirat alatt. Nagyszerű, ideje is leszokni erről a baromságról. Nagyon sok megmosolyogtató kikacsintást tartalmaz, amit természetesen leginkább azok értenek, akik legalább fél szemmel követték a szereplők életpályáját. Feszes és pörgős az egész, Stallone, ha sztori-íróként nem is remekel (de kell-e vajon több egy ilyen mozinak?) rendezőként mindenképpen. Az ifjabb generációnak is jut hős, ő a másodfőszereplő, Jason Statham, szerencsére kiegyensúlyozottan meg is marad másodhegedűsnek és profi tőrvetőnek. Ami igazán örömmel töltött el, az Dolph Lundgren (Pl: A Megtorló, Vörös skorpió, Tökéletes katona, A világ urai, Sötét Angyal, Leszámolás Kis-Tokióban...) . A szőke óriás mégsem süllyedt el a bűnrossz "Tökéletes katona 3."-mal (amely olyan volt, mintha itthon forgatta volna néhány hobbifilmes) a mellőzöttség mocsarába, és minden szerep-percében bravúros. A film kasszasiker, és remélhetőleg az elkorcsosult ifjúság végre felfedezi, hogy az olyan manapság semmibevett fogalmak, mint bajtársiasság, hősiesség, férfiasság igenis szép és felemelő dolgok. Esetlegesen rámutathatna Hollywood fospoducereinek arra, hogy igenis van még létjogosultsága ezeknek, nem csak a gübbedt hátú baszgörcsös zsidó tiniknek, a formátlan és torz arcú "szexszimbólumoknak", és a nyálcsöpögtetős "könnyed" romantikának. Kedvesem tized-annyira sem szereti az ilyen filmeket. mint én, de a végén elismerően nyilatkozott róla. Ez végképp meggyőzött. 10/10.
A fanyalgók, meg kapják be.

UI: Elméletileg (a nagy sikerre való tekintettel) készül már a folytatás, lenne néhány ötletem a szerepekre, mondjuk: Jean-Claude Van Damme, Michael Dudikoff, Chuck Norris, Cynthia Rothrock, Don "The Dragon" Wilson, Steven Segal, Jackie Chan, Steve James, Lorenzo Lamas, Mark Dacascos... na jó, abbahagyom, pedig lenne még... :)

End Of The Line (2007)

0 megjegyzés
Itt egy újabb film, azon több tucat "műremek" közül, amely feltehetőleg nem fogja megváltani a horrorfilmek világát, gondoltam mielőtt az End Of The Line című alkotás megnézésébe kezdtem volna. Ezen megállapításomat alátámasztandó hosszasan sorolhatnám az indokokat, de elég ha azt írom, hogy a film rendezője (Maurice Devereaux) első filmjét (Blood Symbol) 1992-ben készítette el és az azóta eltelt tizennyolc év alatt, az első filmjét is beleszámolva, az End Of The Line a negyedik alkotása. Mondhatnánk persze, hogy "jó munkához idő kell" és pufogtathatnánk egyéb idióta közhelyeket, de csak abban az esetben, ha azok igazak lennének és teljes mértékben fednék a valóságot. De nem. Devereaux úr előző három alkotása bizony még a Google-nak is feladta a leckét, mert szinte semmiféle információval nem lettem gazdagabb a szóban forgó rendező korábbi munkásságáról. Annyit mindenesetre megtudtam, hogy elméletileg készített a most elemezni kívánt alkotáson kívül is három filmet, de itt megállt a tudomány. Devereaux úr mintha nem is létezne, a filmművészetéről már nem is beszélve. Erős volt a gyanúm, hogy nem vesztettem sokat azzal, hogy alkotásaihoz nem volt eddig szerencsém. Nem kellett hozzá sok ész, hogy kikövetkeztessem, valószínűleg nem a Google esküdött össze a tehetséges rendező ellen, sokkal inkább valószínűsíthető, hogy rendezőnk filmjeire, a szűk haveri körén kívül, nem volt nagy kereslet. De nincs is ezzel semmi baj. Nem születhet mindenki filmrendezőnek. Azt azonban nem értettem, hogy három (feltehetőleg) megbukott film után miért kell erőltetni azt, ami nyilvánvalóan nem megy? Az első kudarc még magyarázható azzal, hogy Kanada nem Hollywood és ez rendben is van, de a második és főképpen a harmadik film bukása után már kissé groteszk Devereaux úr kétségbeesett próbálkozása a filmrendezés terén. Azt sem értem egészen, hogy három olyan film után, amit gyaníthatóan teljes érdektelenség és közöny fogadott, ki adhatott pénzt arra, hogy negyedszerre is megpróbálkozzon a lehetetlennel.


Az, hogy mennyire bíztak Devereaux úr sikerében a film költségvetésén jócskán meglátszik, ám szerencsére ez semmit sem ront le annak nézhetőségéből. Ja igen elfelejtettem írni, hogy rendezőnk ezúttal egy nézhető, sőt helyenként kifejezetten jó filmet készített. Az alacsony költségvetést kiválóan ellensúlyozta azzal, hogy az egész történet tulajdonképpen egyetlen helyszínen (egy metró alagútrendszerében) játszódik és mindössze néhány óra történéseit meséli el. Ezért a bravúrért mindenképpen megérdemli a dicséretet, mert olyan remekül tette észrevétlenné a film minden bizonnyal minimális anyagi hátterét, hogy az a legkevésbé sem zavaró. Kifejezetten jót tesz a film történetét tekintve amúgy is komor hangulatnak a sötét, rideg, alagútrendszer.


A történet tulajdonképpen pofon egyszerű. Egy teljesen átlagos ápolónő, egy fárasztó nap végén (egyik ápoltja, miután gyógyultnak nyilvánították és kiengedték a kórházból, bekattant és a metró elé vetette magát) hazafelé utazna az éjszakai metró utolsó járatával, amikor valaki két állomás között hirtelen meghúzza a vészféket és a szerelvény az alagút közepén megáll. Aki kicsit is szorong a bezártságtól, annak feltehetőleg mondani sem kell, hogy már itt milyen nyomasztó érzés keríti hatalmába a nézőt. Az utastájékoztató hangszórójából recsegve, szaggatottan, alig érthetően a vezető tájékoztatja a metróban rekedteket, hogy hamarosan újra indul a szerelvény, addig is őrizzék meg megmaradt nyugalmukat. Könnyű azt mondani, főleg úgy, hogy a már említett ápoló a sötét alagútból mindenfelől ijesztő neszeket, sikolyokat és egyéb, az idegeket nem kifejezetten simogató, barátságtalan hangokat vél hallani. De ez még a legkisebb gondja. Nagyobb az, hogy amint a szerelvény megállt, egy "Örök Remény hangja" nevű szekta tagjai, akik szintén azon a járaton utaznak, üzenetet kaptak a személyhívójukon keresztül a szekta vezetőjétől, hogy mivel hamarosan bekövetkezik az Apokalipszis, meg kell váltani a bűnben szenvedő embereket. Ez eddig nagyon kedves és humánus dolognak is tűnhet a részükről, a probléma mindössze annyi, hogy a feloldozás alatt a szekta tagjai nem a bűnök megvallását és az azért kapott bűnbocsánatot értik, hanem az élők elpusztítását Elképzelésük szerint az általuk megöltek üdvözülnek és megtisztult lelkeikből áll majdan össze Isten serege, amely az Apokalipszis bekövetkeztekor majd a Gonosz által feltámasztott halottak ellen megvívja a harcot. A rögeszmés szektatagok megkapva tehát a jelet, elkezdik lemészárolni a két állomás közt megrekedt metró utasait. Innentől kezdve a főszereplő és az időközben köré verődött kis csoport nem tehet mást, mint megpróbál kijutni a felszínre, hogy megmeneküljön az őket üldöző fanatikus szektások által kínált "feloldozás" elől. Röviden ennyi maga a történet, de természetesen ennél jóval többről szól a film. Érdemes például megjegyezni azt, hogy a filmben igyekeznek elkerülni azt a sablonos megközelítést, miszerint vannak a "jók" és vannak a "rosszak", közöttük pedig éles határvonal húzódik jól elkülönítve őket egymástól. Nos az End Of The Line esetében szerencsére erről szó sincsen. Igaz, hogy a filmben a "jó" oldalt képviselők többnyire valóban pozitív tulajdonságokkal rendelkeznek, ám az úgymond "rossz" oldalon állók, a szektatagok, esetében ez már közel sem annyira egyértelmű. Inkább tűnnek egyszerű, teljesen hétköznapi embereknek, akik esendőségük és befolyásolhatóságuk miatt egy magát Tisztelendőnek nevező manipulátor áldozataivá váltak, mintsem gonosz, elmebeteg gyilkosoknak. Ami további nagy erénye a filmnek, hogy a befejező képsorok után már korántsem lehetünk biztosak abban, hogy a főszereplőket üldöző és azokat a haláluk árán "feloldozni" kívánó vallási fanatikusok egy őrült téveszme szerencsétlen áldozatai, illetve abban sem, hogy amit tesznek az voltaképpen rossz. Nem lőném le a film végét, de érdemes elgondolkodni rajta és ha másért nem is, de ezért mindenképpen megéri megnézni.


Összességében az End Of The Line egy remek sztorin alapuló film, nagyon jó zenével, helyenként egészen nyomasztó atmoszférával és képi világgal, de igencsak közepes színészi teljesítménnyel. Egyetlen hibát tudnék kiemelni, ami a horror műfajnál nem feltétlenül hiba, ám ennek a filmnek az esetében kicsit felesleges volt, az a véres jelenetek mennyisége. Pozitív, hogy a filmben szinte egyáltalán nincsen üresjárat, hogy már az első tíz percben ömlik a vér és onnantól kezdve aztán másfél óráig mást sem láthatunk, mint kőkemény vérfürdőt és válogatott öldöklést, ám ez jelentősen rontott a film indulásakor érezhető nyomasztó, rideg, szorongató hangulaton. Ezt az egyet sajnálom. Egy remek, az idegeket próbára tevő film helyett kapunk egy érdekes sztorival rendelkező tucathorrort a durvább fajtából. Nem azt mondom, hogy rossz film, egyszer mindenképpen érdemes megnézni, de kár érte, mert véleményem szerint ebben a sztoriban sokkal több volt.


7/10

 
Copyright © Filmboncolás Blogger Theme by BloggerThemes & newwpthemes Sponsored by Internet Entrepreneur